A mai nap során sok napsütés várható gomolyfelhő-képződéssel és fátyolfelhőkkel. Napközben helyenként, késő délutántól, estétől egyre nagyobb számban alakulhatnak ki záporok, zivatarok - legkisebb eséllyel a Dunántúl északi és nyugati részein. Az északi, északnyugati szelet a nyugati országrészben élénk lökések kísérik, míg zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul - írta meg a met.hu. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő.
A HungaroMet Zrt. Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergőm, Vas, Veszprém és Zala vármegyék kivételével az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarveszély miatt. Mint írták, az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

Estétől a gomolyok nagyrészt összeesnek, a záporok, zivatarok is zömmel lecsengenek, többnyire derült vagy fátyolfelhős lesz az ég. Párásság, foltokban köd előfordulhat a csapadék megszűnése után, főleg keleten. Estére mindenhol mérséklődik a légmozgás, csupán a csapadékgócok környezetében fordulhat elő átmeneti szélélénkülés vagy -erősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél kissé hűvösebb is lehet.