Súlyos a vízhiány a magyar földeken: több területen készültséget rendeltek el

Súlyos a vízhiány a magyar földeken: több területen készültséget rendeltek el

MTI
Már nyolc vízügyi igazgatóság területén kellett első- illetve másodfokú készültséget elrendelni a tartósan vízhiányos időszak miatt - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel.

A főigazgatóság tudatta, erre azért volt szükség, mert a vízügy aszálymonitoring hálózatának adatai alapján az ország csaknem egész területén tapasztalható enyhe vagy közepes mértékű vízhiány, és a következő napokban érkező csapadék sem hozhat számottevő javulást. Hozzátették, eddig mobilszivattyús vízpótlásra, valamint a szabad áramlást gátló akadályok eltávolítására volt szükség, de az öntözési szezonra vízvisszatartó és vízpótló intézkedésekkel is készülnek a szakemberek. Közölték azt is, tavaly májustól most hétfőig mintegy 2,5 havi csapadékhiány alakult ki az országban, csak a március 93 százalékkal volt szárazabb a sokévi átlagnál.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

A napraforgó helyzet (x)

A hűvös tavasz miatt a napraforgó fejlettsége nem az ideális viszont a gyomok már olyan nagyok lehetnek, hogy nem lehet várni a gyomirtással.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2025
Fenntarthatósági követelmények az agráriumban.
EZT OLVASTAD MÁR?
OSZAR »