A sás a perjevirágúak rendjébe, a palkafélék családjába tartozó növénynemzetség. Fűszerű megjelenése miatt kiválóan mutat díszkertekbe, de kerti tavak mellé is ültethetjük.
A sás jellemzői
Rokonaitól, a perjeféléktől (Poaceae) jól megkülönbözteti a sást az, hogy nincs üreges szalmája: szárát mindig bél tölti ki. Virágai külön termőszáron fejlődnek, külön a sárga, porzós és külön a termős füzérvirágok. Utóbbiak eleve termésre emlékeztető, tömlőcske alakúak, a felfújt tömlőből csak a bibeszál áll ki. A legtöbb sásfaj mocsarakban, lápokban, egyéb vizes élőhelyeken nő, ezekben gyakran dominálnak - több fajuk azonban erdők aljnövényzetében, illetve sziklákon alkot összefüggő gyepeket.
Csekély ásványi tápanyagigénye miatt a legtöbb sásfaj érzékeny a műtrágyákra, a meszet is beleértve. Műtrágyázás hatására populációik gyorsan csökkennek, mert a tápanyagigényesebb fajok elnyomják őket. A sás Japánból származik, így a melegen kívül alig igényel bármit, szobanövényként is tartható. A jó minőségű általános virágföld megfelelő. A sásnak melegre és jó szellőzésre van szüksége.
A gyümölcsösök permetezésére szigorú szabályok vonatkoznak, ám lehetnek olyan részletek, amelyekkel nincs mindenki tisztában.
A működés nemcsak költséghatékony, de ellenállóbbá tesz a jelentős áringadozásokkal szemben is.
Ültess rövid tenyészidejű köztesnövényeket a kertbe, a jó helykihasználás érdekében.
Csak ideiglenes árelőnyt jelenthet az európai gazdáknak az ukrán gabonára vonatkozó kvóták visszaállítása.
A jövőben nem a tápanyagellátás és a növényvédelem, hanem a genetika lesz az egyik legfontosabb tényező a szántóföldi növénytermesztésben.
