Kifakadtak a gazdák: több ezren vonultak az utcákra az új adó miatt
Több mint tízezren vettek részt a londoni kormányzati negyedben szervezett demonstráción.
Több mint tízezren vettek részt a londoni kormányzati negyedben szervezett demonstráción.
Van két eset, amikor egyrészt az örökhagyó bérelt földet művelt, másrészt, amikor az örökhagyó bérbe adta a saját tulajdonában lévő termőföldet.
Több változásra is lehet számítani a földeladások és más, földekkel kapcsolatos ügyekkel kapcsolatban.
Kényszerértékesítik a termőföldet Magyarországon, ha nem tudnak megegyezni az örökösök.
Jövőre jöhet a megoldás
Módosítást írtak elő a végrendeleti öröklés miatt.
Új és egységes eljárást dolgozott ki a Miniszterelnökség.
Hiába vannak egyre ellenállóbb fajták és hibridek, 2018 óta folyamatosan veszít a népszerűségéből az őszi káposztarepce Magyarországon.
Az RAGT Vas megyei képviselője szerint erőteljesen átalakul a vetésszerkezet Nyugat-Magyarországon is.
A vadföldgazdálkodás bevezetése komplex feladat, amely számos ökológiai, gazdasági és technológiai tényező figyelembevételét igényli.
A szakértők szerint az agráriumban szakítani kell a vízelvezetés gondolatával, és a vízmegtartásra kellene összpontosítani.
Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint 13 globális válsággócban súlyosbodik az éhezés.
A kora tavaszi fagy erőteljes kárt okozott a repcében.